2014. szeptember 22., hétfő

2. Díj

                                                                     Sziasztok!

Tudom, mostanság nagyon eltűntem, és nagyon sajnálom! Még a díjat se raktam ki, de most megteszem! Köszönöm szépen a blog 2. díját Elizabeth Settertől! :) 



11 dologról magamról
  1. Nem rég kezdtem el a The Walking Dead-et, és már majdnem jobban szeretem a Trónok Harcánál, ami azért nagy szó. 
  2. Gondolkodtam, (igen, ilyet is tudok :D ) és ha lesz elég olvasó, akkor csinálok 2. évadot a Démoni Szemekből, és már tudom is mi lenne a téma, csak a megvalósításon kell egy kicsit csiszolni.
  3. Először mindig egy füzetbe írok, és utána gépelem be a fejezeteket. 
  4. Egész életemben 2 igaz barátom volt, akik nem tartoznak a családomba. 
  5. Nagyon nehezen bízok meg emberekben. 
  6. Ha valaki hazudik nekem folyamatosan, és azt hittem haver, akkor leszarom az egészet, és lekezelő vagyok azzal a személlyel. 
  7. A lábam mindig jéghideg :D
  8. Nem hordok szandált, se topánkát. Csakis cipő vagy papucs jöhet szóba. 
  9. Kedvencem a kék, de ezt már pár díjban szerepel. 
  10. Bocsi, de több nem jut eszembe, ezt az egyet kihagyom.
11 válasz

1. Mikor írtad az első történeted/novellád/versed?
Nagyjából 1 és fél éve kezdtem bele az első történetem írásába. 

2. Hogyan jellemeznéd magadat három pozitív, és három negatív szóval?
Nézzük csak... Kreatív, nagyjából optimista, türelmes(ha gépekről van szó). A negatívak: lusta, bunkó és flegma

3. Mit csinálsz akkor, ha nincs ihleted? Ráerőlteted magadra az írást, vagy inkább hagyod a fenébe?
Inkább hagyom. Ami nem megy az nem megy.

4. Ki a legnagyobb támogatód az írás terén?

Saját magam.

5. Sportolsz valamit?
Néha eljárok futni.

6. Melyik a legrosszabb könyvből film átdolgozás, amit láttál?
Jelenleg egyre sem emlékszem. 

7. A blog bejegyzés írójában, vagy külön szövegszerkesztőben írsz egy-egy fejezetet/cikket/verset?
Díjat a Bloggerben, történeteket Wordben.

8. Mit szoktál szabadidődben csinálni?
Olvasni, sorozatokat nézni, zenét hallgatni leginkább. 

9. Ha választhatnál, kinek a gondolataiba néznél bele szívesen?
Huhh, na ezt inkább megtartom magamnak :D

10. Mi a kedvenc könyved?
Tűz és Jég Dala 5. - Sárkányok tánca

11. Érettnek tartod magadat a korodhoz képest?
Igen.


11 kérdés

  1. Mi a kedvenc zene műfajod?
  2. Hova utaznál el legszívesebben?
  3. Mik a kedvenc sorozataid?
  4. Neked mikor kezdődött a suli? 
  5. Melyiket szereted jobban? Olvasni vagy filmeket/sorozatokat nézni?
  6. Tablet vagy laptop?
  7. Miről szólt az első történet/vers amit írtál?
  8. Ha tehetnéd, milyen természet feletti lény lennél?
  9. Mi a kedvenc állatod? 
  10. Hányszor ültél már repülőn?
  11. Örül a pofid a díjnak? :D

A blogok, akiknek küldöm:

A fejezetről csak annyit, hogy még ezen a héten biztosan felrakom! :)

pusz, Lyl S.

2014. szeptember 1., hétfő

Prológus 2. rész + díjak


                                                                Sziasztok!

Most egy extra hosszú bejegyzés következik! A blog első két díját megkaptam Szimytől és Elizabeth Settertől amit nagyon nagyon köszönök nekik! :) Szóval megkaptam a mai feladatot! :D

A fejezetről csak annyit, hogy a prológus az első évad környékén játszódik, a többi fejezet viszont már a hatodik- hetedik évad között van.


1. Díj  Szimytől




11. dolog magamról

  1.  Már most nem tudok semmit se mondani.
  2. Nagy Odaát rajongó vagyok. 
  3. Három évig táncoltam, de abbahagytam, mert elköltöztünk. 
  4. Jelenleg Madilyn Bailey feldolgozásokat hallgatok. 
  5. Egyik kedvencem Dean- es történet amit szoktam olvasni, az a "My legacy (supernatural)".
  6. Utálom és félek a nagy, repülő és csípő rovaroktól, és a rohadt pókoktól.
  7. Kedvenc színem a kék. 
  8. Fiús vagyok, azaz utálom az ékszereket. 
  9. Kedvenc játékom a Gta V. 
  10. Borzalmasan éneklek. 
  11. Nem tudok többet. 

    11. válasz

1. Milyen állat lennél?

 Farkas vagy tigris.

2. Mit csinálnál, ha találkoznál valakivel, aki pont úgy néz ki, mint te? 
Haza vinném és elkezdenék veszekedni anyámékkal mit képzeltek.

3. Mi a kedvenc sorozatod?
Kettő is van: Odaát és Trónok Harca

4. Milyennek képzeled a tökéletes randit?
Na ezen még nem gondolkodtam.

5. Herceg fehér lovon, vagy balhés rosszfiú?
Inkább legyen motoros helyes gyerek. A többi majd elválik :D

6. Kávé vagy tea?
Mindkettő.

7. Miért írsz blogot?
Mert szeretem megosztani másokkal amit írok, meghallgatni a kritikákat, hogy jobb legyen az írásmódom. Plusz én is imádok olvasni, nem én vagyok az egyedüli, had olvassanak mások is ;)

8. Egyszerre írsz meg egy blogbejegyzést, vagy többször nekiülsz, akár napokig dolgozol rajta?
Szinte mindig, napokig, mivel nekem két oldal megírása, körülbelül 2 óra. Ezen a bejegyzésen is már a harmadik napja dolgozom. És csak a bejegyzésen, nem a fejezeten!

9. Hova utaznál el legszívesebben?
Négy helyre: Bolivia, Törökország, Arizona és Indonézia. A linken meg lehet nézni:  https://www.youtube.com/watch?v=DXtOjwTwbZY

10. Honnan merítesz ötleteket?
Zenékből és sorozatokból. Na meg persze a buksimból.

11. Hogyan reagálsz, ha valaki valami rosszat mond rólad?
Attól függ. Ha csak egy ismerős, vagy nem is ismerem, visszaszólok, vagy csak leszarom. Viszont ha családtag, vagy egy nagyon jó barát, akkor várhat arra, hogy újra beszéljek vele, ha jogtalanul mondta a dolgokat.

11. kérdésem


  1. Milyen extrém sportot próbálnál ki?
  2. Van kutyád, vagy valamilyen háziállatod?
  3. Mi a kedvenc könyved?
  4. Mióta blogolsz?
  5. Mi a kedvenc zenéd?
  6. Milyen fajta filmeket szeretsz? (horror, krimi, romantikus, stb..)
  7. Mi a kedvenc színed?
  8. Mi a kedvenc sorozatod?
  9. Kedvenc kajád?
  10. Te is nagyon kiszoktál fogyni a kérdésekből a díjaknál?
  11. Mit gondolsz az okkultizmusról? (bocs, de tényleg nem tudok mit kérdezni)
Akiknek küldöm:

Egyenlőre csak ennyit tudok, a másik díjat holnap kirakom! 


Prológus 2. rész



El se hittem, hogy valaha idáig fogok süllyedni. De tényleg. Én csak arra vágytam, hogy legyen egy szerető családom, elmenni egyetem, és élni az egyszerű, természetfelettitől mentes életemet. Aztán bingó! Pont ellenkezőjét kapom.

Meghallottam egy közeledő egy kocsi robaját, és ráraktam az ujjamat a ravaszra, és vártam. Az érkezők talpa alatt recsegtek a gallyak. Belegondolva, egy nagy hülyeséget csináltam, mivel mögöttem és mellettem sötét sűrű erdő, amiben tuti biztos, hogy elvesznék, ha menekülésre kerülne a sor.

A két férfi kitárta a kocsimnak az ajtaját, és elkezdtek kutakodni. Az alacsonyabb közelebb volt hozzám, ráadásul háttal voltak mindketten, szóval szabad préda.
-         - Dean, szerintem már elment. – adta ki a véleményét a magasabbik, és pont akkor nézett a társára, mikor a pisztolyom csövét a tarkójára helyeztem. Eddig is gondoltam, hogy a Winchesterekkel van dolgom, de most már biztos voltam.
-          -Azt a rohadt… - morogta a szerintem, idősebb testvér.
-          -A Winchesterek, mi? – kérdeztem cinikusan, oldalra döntve a fejemet.
-      -    Sammy, lökd a hülye meggyőző beszédet vagy elintézem a csajt. – sziszegte Dean, mire az említett „Sammy” nem csinált semmit. Az idősebb Winchester szusszantott egyet és átragadott a válla fölött, és utána ledobott a földre. Még mielőtt feltápászkodhattam volna, Dean rárakta a lábát a hátamra, és visszanyomott a földre. Hirtelen teljes erőmből megfordultam, és a férfi lábszáránál fogva borítottam fel. Mindketten a földön feküdtünk, és próbáltunk felállni, miközben visszatartottuk a másikat. Mikor már Sam megunta, enyhén meglökött, de csak annyira, hogy elveszítsem az egyensúlyomat és Dean leteperjen. Ellöktem őt, de csak rám esett. Ráült a derekamra, és teljes súlyával ránehezedett a karomra. Mérgesen ránéztem, ő meg elvigyorodott.
-        - Tudod, még élvezném is a helyzetet, ha nem akarnál megölni. – szólt és fel-felvonogatta a szemöldökét. Amikor nem vettem a célzást, jobban mondva nem akartam, el kezdett mozgolódni. Összegyűjtöttem az összes nyálamat, és leköptem, vagyis csak próbáltam, mert kitért a nyáltenger elől. – Általában a lányok nyögve válaszolnak, de nem árt a változatosság. – kacsintott, és Sam leült mellénk a földre.
-        -  Szállj le rólam, vagy kitöröm a nyakad. – morogtam. Dean nagy nehezen lekászálódott rólam. Felültem, és bosszúsan néztem az idősebb Winchesterre.
-        -  Azt már meg se kérdem, hogy honnét tudod, kik vagyunk. – csóválta a fejét Sam.
-         - Nekem is vannak vadász kapcsolataim, akár csak nektek. – válaszoltam a szemébe nézve. – Vázolom a helyzetet. Ti most szépen elhúztok innen, én meg elvégzem a munkámat és utána soha többé nem látjuk egymást! Megvan? – tértem át türelmetlenbe, és a táskámmal együtt elindultam az erdőbe, ahol állítólag az a fészek van, akik megölték Andyt.

A rengeteg lombozata magas és sűrű volt. A holdfény alig szűrődött ki a fák koronája alatt. Minden egyes léptemnél eltört alattam néhány leesett faág. Egyre jobban haladtam az erdő közepe felé. Néhány árnyat láttam a fák mögött, amik egyre közelebb és közelebb értek hozzám. Körül kémleltem a sötétben, valami búvóhely után, de már túl késő volt. Egy magas férfi volt két méterre tőlem, ijesztően mosolyogva. A szívem a torkomban dobogott, az adrenalin átjárta a testemet.
-         - Egy ilyen szép lánynak nem szabadna egyedül járkálnia az erdőben, főleg ilyenkor. – mondta negédes hangon az ismeretlen férfi. Csak pár másodperc múlva fogtam fel a szavak jelentését, és még akkor is nehezen válaszoltam.
-          -Na és magának? – kérdeztem, mire ő felnevetett. Egy pillanaton belül, valaki megragadott, és egy közeli fának vágott. Sajgó tagokkal feküdtem a földön, és próbáltam figyelni, arra, amit beszélnek.
-        -  Luké, már megmondtam, nem játszunk az étellel! Ne kelljen szólnom még egyszer! – szólt rá egy nő erélyesen a „beszélgető partneremre”. A nő mellett, két óriási méretű férfi állt, és mindannyian szigorúan meredtek az említett Lukéra.
-        -  Nem is ételnek szántam, nézd milyen erős, mily életerő van benne! – mondta csodálattal a férfi és végig simított a nő arcán, akinek szigorú vonásai megenyhültek.
-         - Igazán? – kérdezte a nő hitetlenkedve, és odajött hozzám. Felém nyúlt, de elhúztam a fejem. Más se kellett neki, megharapta a csuklóját és felém tartotta. Egy pillanatig se gondolkodtam, meg kellett bosszulnom az egyetlen barátom halálát. Előhúztam a tornacipőmbe bújtatott kisebb tőrt, és beleszúrtam a vámpír alkarjába. A nő barna szemei fájdalmasan megcsillantak, és dühbe gurult. Ütött egyet, de kivédtem, és hirtelen előhúztam a kabátomba bújtatott bozótvágó késemet.  Töviből levágtam a szőke nő karját, majd a fejét. Csurom véresen néztem a többi vámpírra, akik szinte nem is láttak a vörös ködtől. Az egyik nagydarab nekem jött, de kibújtam a keze alatt, és ráugrottam a hátára. Próbált leszedni, de erősen nyomtam a nyakához a véres kést, neki ütköztünk egy fának, amitől szinte csillagokat láttam. Megforgattam a kezemben a tőrt és a vámpír torkába nyomtam, majd egy erős csapással elválasztottam a fejét a nyakától. Leugrottam az élettelen testről, még mielőtt eldőltem volna vele együtt. A pólóm, a nadrágom és a kabátom átázott a vértől, a hajam tiszta ragacs volt, és az arcomon vörös és barna foltok éktelenkedtek. Egyszóval, szép látvány. Luké egy tizedmásodperc alatt előttem termett, és a nyakamnál fogva felemelt. Próbáltam szétfeszíteni a kezét, de még kapaszkodni is alig volt erőm. Ott volt még egy kés a zsebemben, de ha legalább csak egy kezemmel kiszedem, megfulladok abban a pillanatban. Az engem fojtogató férfi mögött, állt még egy vámpír, akinek hirtelen leesett a feje, ami mindent beterített vérrel. Az engem fojtogató vámpírba egy szúródott egy tű, és pár másodpercen belül eldőlt, velem együtt. Már akkor elengedett, amikor a halott ember vérét belefecskendezték, de nem bírtam talpon maradni. Még lélegezni is alig volt erőm, nem hogy a körülöttem lévőkre figyeljek. Valaki az ölébe vett, és próbált ébren tartani.
-         - Sarah, kérlek koncentrálj a hangomra! Ne hagyd el magad! – kérlelt, és az utolsó emlékem egy aggódó zöldes barna szempár, és sötét kisze kusza hajfürtök.

A szobámban álltam, és figyeltem, ahogy az esőcseppek legurultak az ablakomon. A másodpercenként jövő-menő autók lámpája bevilágított a sötét szobába. Nem mertem felkapcsolni a villanyt, mert féltem. Anya a szobámba küldött, és addig nem mehettem ki, ameddig ő nem szól. Lentről nagy csörömpölést, és kiáltozást hallottam. 

Aggódtam, és nem bírtam volna elviselni, ha anyukámnak bármi baja esik. Kiosontam a lépcsőig, ahonnét belehetett látni a nappalit. A lábaim remegtek, mint a kocsonya, amikor ráléptem az első lépcsőfokra.

Egy férfi állt anya előtt, körülötte meg nők és férfiak vegyesen feküdtek az egész helységben. Anya felemelte a kezét, és mintha egy láthatatlan erő ott tartotta volna.
-          -Te is tudod, hogy nem szabad egyedül hagyni őt! Én vagyok számára a legjobb megoldás! – korholta le a férfi anyámat idegesen, és a szemei megvillantak citromsárgán. A sárgában ott forgott folyamatosan néhány zöld és barna folt, azokban a rémisztő pupilla nélküli tekintetben. A szívem kihagyott pár pillanatra, a lábam a földbe gyökerezett. Remegtem és a sírás határán álltam.
-         - Nekem te ne merd ezt mondani! Mindketten tudjuk, hogy te csak a saját oldaladra fordítanád, és akkor az ereje a tiéd, de ez nem fog megtörténni! – sziszegte anyu.
-         - A nagyapja vagyok! – kiáltotta a férfi. – Egy a vérünk, és ezt te is tudod mit jelent! Hisz te is az vagy!– üvöltötte.
-          -Meglepődnél, ha tudnád ki is valójában ő. – teljesen összezavarodtam. Most akkor kiről is beszélnek, és mik ők? Annyi kérdés volt a fejemben és nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel, a nyolc éves fejemmel.
-          -Ki ő, mondd meg! – utasította a férfi, de anyám csak mosolygott.
-          -Óh, Azazel, Azazel, ez maradjon az én titkom. – rá egy pillanatra egy magas, barna hajú férfi lépett be az ajtón, nem tudva, hogy fusson vagy maradjon.
-       -   Nessa…? – kérdezte, hátha valami magyarázatot kap. Anya zöld szemei szomorúan megcsillantak, és a férje felé fordult.
-       -   Peter, én el akartam mondani! – mentegetőzött, de a férfi elcsitította és közelebb ment a feleségéhez. Letolta anya válláról a gyönyörű szőke haját, és nézte a nő arcát. Valami nem stimmelt. A férfi aki még mindig a falon volt, kegyetlenül vigyorgott. Még mielőtt felfoghattam volna, mit jelent ez, Peter a nevelőapám torkon szúrta egy hatalmas tőrrel. A tenyeremet a szám elé raktam, és ráharaptam a nyelvemre, hogy ne sikítsak. Anya térdre esett, és a földön fuldokolt a saját vérében.

Mikor felkeltem, azt se tudtam, hogy hol vagyok. Felültem, de visszaestem, mert megszédültem. Lecsuktam a szemem, és próbáltam vissza gondolni a történtekre, de semmi. Még egyszer megpróbáltam lassan felülni, és most sikerült. A lábam nem ért le a talajig a magas ágyról, így egy darabig csak lengettem őket, mint egy öt éves kislány. Leugrottam, és kezdtem úgy érezni, hogy ez nem volt jó ötlet. A föld jég hideg volt. 

Próbáltam nem, nagy zajt csapni, amikor kiléptem az ajtón, és csendesen becsuktam azt magam mögött. Amikor elérkeztem egy kereszteződéshez, beleütköztem valakibe, és legszívesebben elástam volna magam. Ennyit a menekülésemről. Vagy mégsem. Felnéztem, és egy ismerős zöld szempárral találtam szembe magam. A férfi felmordult, amikor megérezte a becsapódásomat, de amikor rám nézett a harag eltűnt az arcáról.
-          -Dean? – kérdeztem, csak hogy biztos legyek abban, hogy ő az.
-        -  Mondjad.
-         - Mi történt?- érdeklődtem a történtekről, mert a vadászat nekem teljesen homályos.
-         - Nem emlékszel? – kérdezett vissza. Megráztam a fejem, és vártam a beszámolóját. – Amikor odaértünk, egy vámpír fojtogatott, a másikat meg gyorsan elintéztük. Sam szedett össze téged, és hoztunk be. Nagyon szarul néztél ki. - így, hogy elmondta, mindenre emlékeztem, és az igazat megvallva még mindig szarul éreztem magam.
-         - Elmehetnénk innen? – nem akartam itt maradni, nem szeretem a kórházakat. Dean bólintott és az Impalához vezetett. Az autó szinte megvakított ahogy ránéztem, mert ahogy rásütött a nap, vissza tükröződött a fény. Beültem a hátsó ülésre, és köszöntem Samnek, aki az anyós ülésen ült.
-         - Hova vigyünk? – kérdezte Dean és beindította a motort.
-         - Illionis, Effingham. – válaszoltam. Ez volt az első város ami az eszembe jutott, nem mintha sokat számítana, hogy hol vagyok, mivel nincs senkim, csak a lehető legmesszebb akartam kerülni Miamitól.


Abban az északi városban kezdődött el minden. Az életem a feje tetejére fordult és a problémák sokasága szakadt rám. És az egészet egyetlen egy célért tettem. Megvédjem a családomat, és elpusztítsam a gonoszt.










  

2014. augusztus 23., szombat

Prológus

                                                                 Sziasztok!

Itt van a Prológus, még régebben írtam, de azért remélem tetszeni fog!

pusz, Lyl S.


Ez a nap is ugyanolyan volt, mint mindegyik másik. Reggel, kínkeservesen felkeltem, elmentem dolgozni, a sok barommal együtt, aztán haza értem és csak akkor kezdődött a szenvedés. Peter, a nevelőapám, szokása szerint kitakarítottata a házat velem, míg a nővérem, aki igazából a féltestvérem nem csinált semmit, arra hagyatkozva, hogy neki annyira sok mindent kellett csinálni. Húsz éves vagyok, és az életem egyenlő a nullával.

Egyébként, sok jó dolgot teszek, és azt bezzeg nem hálálja meg senki. Nem mintha, arra vágynék, hogy mindenki köszönetet mondjon a munkálataimért, hanem, hogy legyen legalább egy valaki, aki mindig ott van mellettem, és segít, támogat, szeret. Itt nem feltétlenül a szerelemről beszélek. Legyen az egy igaz barát, testvér, pasi, teljesen mindegy.
Akikkel lakok, nem éppen a szívem csücskei, csakis papírok miatt vagyok velük, meg persze Peter nem akarja, hogy elköltözzek. Mikor megkérdeztem, rám kiabált, én meg elslisszoltam a szobámba. Féltem és még mindig félek tőle.
-          
Sarah! – hallottam a kiabálást a földszintről. Leszaladtam, és a nem éppen jó kedvében lévő nevelőapámmal találtam szembe magam. – Szedd le a ruhákat a teraszról!- utasított és én bólintottam. Mivel Florida déli részén éltünk, mindig a tetőteraszon szárítottuk a ruhákat. Felszaladtam az emeletre, beszaladtam a szobámba a telefonomért, és egy másik nagyon fontos dologért. Tudom, paranoiás vagyok, de olyan múlttal, mint én ki ne lenne az? A második emeleten, volt még egy lépcső, ami felfelé vezetett a tetőre. Felsétáltam, és bekapcsoltam a kedvenc számomat, és elkezdtem énekelni, miközben szedtem le a ruhákat.

„When the days are cold, and the cards all fold,
And the saints we see are all made of gold.
When your dreams all fail ,
And the ones we hail ,
Are the worst, of all,
And the blood’s run stale.
I wanna hide the truth, I wanna shelter you
But with the beast inside,
There’s nowhere we can hide.
No matter what we breed,
We still are made of greed.
This is mi kingdom come, this is my kingdom come.”

Folytattam volna az éneklést, ám egy motor zúgása félbeszakított. Odaszaladtam a korláthoz, mint egy kisgyerek, és erősen megnéztem a kocsit. Egy fekete Chewy állt a házunk előtt, bár azt nem tudtam megmondani, hogy milyen volt a típusa. Két férfi szállt ki az autóból. Egy huszonöt környékén járó, világos barna hajú és zöldszemű, öltönyös férfi csukta be először, maga után a kocsi ajtót. A másik, magasabb volt. Sötétes barna haja volt, és neki is zöld szeme. Felnézett oda ahol álltam, de én már addigra eltűntem. 

Gyorsan leszedtem a maradék ruhákat a szárítóról, és leosontam a lépcsőn. Becsuktam magam után a szobám ajtaját, és kiválogattam mindenki ruháját. Először a sajátjaimat elraktam és büszkén körülnéztem a szobámban. A kék színek uralkodtak, vegyítve egy kis fehérrel. Minden egyes dolgot én szereztem be magamnak, mert a „családom” nem igazán akart segíteni. Megszólalt a csengő, és nem igazán akaródzott, hogy kinyissam az ajtót.
-          Sarah! Ajtó! – kiáltott a nevelőapám, de már lehetett hallani az ajtó kattanását. Levittem Peter ruháit, és azok közé raktam a „fontos dolgot”, amiért még visszaszaladtam mielőtt felmentem a tetőre.
-          Üdvözlöm uraim! – köszöntötte Diana, a féltestvérem az öltönyös férfiakat, akik az ajtóban álltak.
-          Üdv, a nevem Richard Turner, a társam meg Philipp Tonks. – mondta az alacsonyabb, világosabb hajú.
-          Az FBItól jövünk, a kávézói gyilkosság miatt. Úgy tudjuk, itt lakik az egyik pincérnő, aki ott dolgozik. – folytatta a magasabbik. Rám nézett, és sajnos már nem tudtam elmenekülni, mert eddig a lépcsőről figyeltem, a ruhákkal a kezemben. Nem hagyhattam őket ott ezért, a kezembe vettem a ruha kupacot, ügyelve arra, hogy semmi se essen ki belőle. Dina mellé lépdeltem és bizonytalanul az ügynökökre néztem, akik nem igazán tűntek annak.
-          Sarah Brooks?- kérdezte az alacsonyabb.
-          Igen? – kérdeztem vissza.
-          Ismeri ezt az illetőt? – adott egy képet a kezembe. Egy csillogó barna szemű, szőke hajú srác állt a képen.
-          Igen, egy nagyon jó barátom. Együtt dolgozunk. – válaszoltam érzelemmentesen, bár tudtam miről lesz szó. A magasabbik ügynök már éppen szólásra nyitotta volna száját, mikor Peter megjelent a hátam mögött.
-          Na de hát milyen modor ez? Lányok, engedjétek be a fiatalurakat. – utasított minket mézes mázos hangon. Peter egy magas, barna hajú, szürke szemű, negyven éves férfi, egyenes orral. A lánya, Diana, alacsony, szőke hajú, szürke szemű és úgyszintén egyenes orrú huszonhárom éves lány, jobban mondva egy kis ribi.

A két férfi mondtak egy-egy köszönömöt, és beljebb léptek a házba. A nevelőapám a nappaliba tessékelte őket, és mindenki leült a fehér fotelekbe.
-          A nevem Peter Falks, ő itt a lányom Diana. – mutatta be magát és Dinát. – És ő a másik lányom Sarah. – folytatta unottan, bár ezt kívülálló nem vehette észre.
-          A nevem Philipp Tonks, a társam Richard Turner, és elnézést, hogy megkérdem, de azt hittem, hogy Sarah az ön vérszerinti apja. – mondta a sötétbarna hajú ügynök.
-          Nem én csak a nevelő apja vagyok, az anyja életét vesztette rákban. – a mondat végére Peter hangja elcsuklott, mintha sajnálná. Ökölbe szorítottam a kezem, az undorító hazugságán. Az alacsonyabb észrevette a cselekedetemet, és kérdően felvonta a szemöldökét. Én elfordítottam a fejem, és az asztalt kezdtem tanulmányozni. Peter, mintha nagyon megbántódott volna a témától, elnézések közepette elment, és közben sikerült kiborítania a ruhákat a kezemből. Diana is az apja után sietett. Gyorsan összeszedtem a ruhákat, és a sötétbarna hajú ügynök is segített.
-          Nem kell köszönöm. – hárítottam a segítséget. A férfi szeme megakadt egy ezüstön csillogó ponton, a ruhák között. Már nyúlt is volna érte, de bele toltam a ruhakupac közepére, a tárgyat és sebesen feltápászkodtam.
-          Azt hiszem, be kell vinnünk magát a rendőrségre, ha nem mond el mindent. – mondta a magasabb.
-          És hogyan igazoltatják magukat? – kérdeztem gúnyosan, mire mindketten leesett állal néztek rám. – Ajánlanám, hogy tűnjenek el a házból, mielőtt ki hívom a rendőrséget. – morogtam és feltrappoltam a szobámba, hogy újra összehajtogathassam a ruhákat. Amint becsuktam az ajtómat, lecsúsztam a földre, és a tenyereim közé vettem az arcomat. Majdnem lebuktam, és ezért legszívesebben fejbe lőttem volna magam.

Öt percre rá, már a bejárati ajtót csaptam be magam után, és a bár felé vettem az irányt, ahol dolgoztam. Andy, a fiú aki a képen volt, meghalt erre nem volt nehéz rájönni. Sajnáltam őt, de most a bosszúvágy sokkal nagyobb volt, mert tudtam kik tették. És bosszútakartam állni.

A helyszín tele volt zsarukkal. Az elkerítő szalaghoz mentem, és próbáltam bejutni.
-          Ide nem mehetsz be! – szólt rám az egyik rendőr.
-          De a táskám bent maradt a boltban! Én itt dolgozom! – most kivételesen semmit sem kellett hazudnom.
-          Nem lesz semmi baja a táskának, menjen haza! – vágott vissza diplomatikusan. Mérgemben a cipője orrára köptem és eliszkoltam onnét, még mielőtt bevittek volna a központba, rendsértésért.

 Haza mentem, és megvártam, hogy besötétedjen. Mikor már korom sötét volt, kiugrottam az ablakom melletti fára, és elindultam a kávézó felé. A hátsó bejárathoz mentem, és elkezdtem babrálni a zárral, ami pár pillanat múlva megadóan kinyílt. Ahhoz képest, hogy a hely ahol dolgozok, kicsinek tűnik, igazából akkora, mint egy bevásárló központ. A raktára nagyobb, mint két ház együtt véve. Az öltöző felé vettem az irányt, ahol a szekrényemben, egy kulcs volt nem máshoz, mint a tárolóhoz. Amikor kinyitottam a raktárt, furcsa érzés kerített hatalmába. Mintha figyeltek volna. Elkezdtem futni a táskámért, mert a nélkül, szabad préda vagyok. Az egyik közeli sarokban egy nagy vasszekrény foglalt helyet. Oda szaladtam, és beírtam a számkódot, amit csakis a tulajdonosok és én tudtam. A széfszerűség nem fogadta el a kódot. Be pánikoltam, és egy pillanatra, láttam visszatükröződni egy ijesztően sárga szemű alakot, a vason. Kihúztam magas szárú cipőmből a rejtett tőrömet, ám csak a levegőt vágtam, egy lélek sem volt a közelemben. Még egyszer beírtam a kódot, ami most működött, és elkezdtem turkálni a hatalmas sport táskában. Elővettem egy pisztolyt, és megtöltöttem kősóval. Becipzáraztam a táskát és a vállamra vettem, közben éberen figyeltem minden mozgásra, amit láttam, és készenlétben a ravaszon volt az ujjam. A raktár bejáratától hallottam lépéseket. Valaki felfüttyentett.
-          Nem kicsi. – mondta. Leraktam a táskát, amiben a fegyverek hangosan egymásnak, és a padlónak koppantak. Elosontam, egy doboz mögé, és imádkoztam, hogy ne találjanak meg.
-          Dean, itt volt valaki. Jobban mondva még mindig. – mondta, immár közelről, egy ismerős hang. Óvatosan kipillantottam a rejtekem mögül, és a két ügynököt láttam, akik ma nálunk voltak. Nyeltem egy nagyot és megpróbáltam célozni. A magasabb férfi felállt és körülnézett, míg a másik unottan a cipőjét nézte, ami feltehetőleg koszos volt. A sötétben is láttam, hogy sötétbarna hajú meglátott. Megbökte a másik vállát, és már fel is emelte a kezét, hogy mutassa merre vagyok, és én nem tétováztam. A magasabbik combjára céloztam, és meghúztam a ravaszt. A férfi felordított, én meg elrohantam. Pár másodperc múlva már valamelyik már engem üldözött. A raktár egy olyan részébe futottam, ahol sorokban álltak a szekrények és a polcok. Már a sűrűjében voltam mikor, nem hallottam a lépteket. A szívem úgy vert, mint egy kolibri szárnya. Magam elé tartottam a fegyveremet, és feszülten figyeltem. Már kezdtem megnyugodni, mikor egy kéz rántotta ki a lábaimat, és eltaknyoltam. Belerúgtam a támadómba, és feltápászkodtam. Behúztam neki balról, de azt kivédte és erősen fogta a csuklómat.
-          És most mi lesz? – kérdezte kajánul. Belerúgtam a lábai közé, mire ő összegörnyedt, és megint elkezdtem futni, most a másik irányba, viszont  egy erős kar húzott magához. Próbáltam kiszabadulni a fogásból, de túl erős volt.
-          Sarah? – kérdezte meglepetten és most már kénytelen voltam bele nézni a zöld szemeibe, amik még a sötétben is csillogtak. Kezdeti meglepettségét kihasználva, elfutottam a táskámért, és onnét haza.
Berontottam a házba, és nagyokat lélegezve próbáltam lenyugodni. Lefelé nézve számolgattam, addig ameddig teljesen le nem csillapodtam. A cipőm előtt, egy elegáns bőr magas sarkú csizmát láttam meg. Felnéztem, és Diana, a szőkeség állt előttem, aki alig volt magasabb nálam, még így a plusz hat centivel is.
-         
Apuval elmegyünk vacsorázni, üzeni, hogy nem teheted ki a lábadat a házból, és figyeltetve vagy. – mondta levakarhatatlan vigyorral az arcán. A szobám felé mutatott, én meg engedelmesen, ám pufogva elindultam a birodalmam felé. Vártam és vártam, de a trappolások és a beszélgetés foszlányok hangjai, nem akartak elapadni. Unaloműzésből elővettem a gitáromat, az egyetlen dolgot, ami még anyától megmaradt, és nálam is van. Egy rózsafüzért is adott, de azt Peter elvette.
A harag, hirtelen lobbant fel bennem, a dolgok miatt, amiket megengedtem Peternek és Dinának. 

Megaláztak, parancsolgattak, és még a fontos dolgaimat is elvették. Kivétel a gitáromat. Szívemből utáltam mindkettejüket, és elhatároztam, hogy már soha többé nem hajlok meg a parancsok előtt.

Leültem az ágyamra, és megpengettem a húrokat. Lefogtam egymás után több akkordot, és elkezdtem énekelni, beleadva a dalba minden bánatomat. A dallamok, és a szavak csak ömlöttek belőlem, és csak akkor hagytam abba, mikor már a házban tombolt az üresség. Minden szükséges ruhámat bepakoltam, fegyvereket, és egyéb apróságokat. A sport táskába ömlesztettem minden fegyvert, amit a házban dugtam el, vészhelyzet esetén. Felvettem egy kabátot, és megfogtam egy kocsi kulcsot. Volt legalább egy tucat autó a garázsban, és a legjobbinak az irányítóját vettem el. Még utoljára, eszembe jutva, felmentem Peter dolgozó szobájába, és könnyedén kinyitottam a széfet. Onnét kivettem minden pénzt és a fekete rózsafüzéremet.

Lefutottam a garázsba, és kárörvendő vigyorral vettem az utamat a kórház felé, az északai sötétségben. Teljes hangerőre feltekertem a rádiót, amiben kivételesen jó zene ment. Hangosan elkezdtem énekelni, és hosszúideje, először éreztem magam szabadnak. Megálltam a kórház előtt, és a recepcióhoz mentem.
-          Jó estét! A Texas-i főkórház egy gyakornoka vagyok. Mr. Charles küldött, hogy megnézhessem a legújabb hullát. – bájosan elmosolyodtam a pult mögött ülő férfire.
-          Igazolvány?- kérdezte unottan. Elkezdtem szüntelenül kotorászni a táskámban.
-          Egy pillanat…. Mindjárt meg lesz… - motyogtam, és közben félig benne voltam a táskában.
-          Mindegy, arra van! – morogta a pasi, és az egyik folyosóra mutatott. Megköszönésül egy széles mosolyt varázsoltam az arcomra, és elindultam a mutatott irányba. Fölöttem, néhány villany villogott, voltak amik nem is működtek, szóval nem kicsit volt félelmetes a kombináció, főleg úgy, hogy pont a hullaházba tartottam.
Benyitottam, egy vas ajtón, és libabőrös lettem a hidegtől. Úgy éreztem, mintha egy hatalmas hűtőbe zártak volna, és lassan minden végtagom lefagyna. Kihúztam az egyik hűtőkamrát, és Andy fehér, vékony arcával, és üveges szemeivel találtam szembe magam. Nagyot sóhajtottam, és elkezdtem kotorászni a táskámban, amit magammal hoztam. Egy tőrt és egy nagyobb üvegcsét húztam elő az egyik sebből. A kést végig húztam a halott barátom csuklóján, és próbáltam nem vesztegetni a véréből. Undorodva raktam rá a fiolára a kupakját. Végig simítottam Andy szőke haján.
-          Megígérem, nem élik meg a holnapot, kerüljön bármibe! – suttogtam, és visszatoltam Andyt, a saját hűtőjébe. Üres tekintettel léptem ki a kórházból, és vettem irányt az autó felé. Kirántottam a kocsiajtót, és beugrottam az ülésbe. Beindítottam a gázt, és a közeli farm felé vettem az irányt, ami az erdő közepén van. 

Már félúton jártam, mikor megláttam, egy fekete kocsi sziluettjét mögöttem. Felhorkantottam, és beletapostam a gázba. Lefordultam egy földútra, és megálltam. Kivettem a fegyvereimet a táskámból, és mindent amit csak tudtam a ruhám alá helyeztem. Két pisztolyt a kezemben fogtam. Ezeket nem azoknak tartogattam, akiket megölni jöttem, mert azokra teljesen hatástalan lenne. Befutottam a sűrűsbe, és vártam míg a követőim megérkeznek. 

2014. március 9., vasárnap

Próbabejegyzés

                                                            Sziasztok! 

Most csak ezért írok, hogy megnézzem, mit rontottam el a beállításokban. 

Ja, és a szavazás még mindig érvényes!