Itt van a Prológus, még régebben írtam, de azért remélem tetszeni fog!
pusz, Lyl S.
Ez a nap
is ugyanolyan volt, mint mindegyik másik. Reggel, kínkeservesen felkeltem,
elmentem dolgozni, a sok barommal együtt, aztán haza értem és csak akkor
kezdődött a szenvedés. Peter, a nevelőapám, szokása szerint kitakarítottata a
házat velem, míg a nővérem, aki igazából a féltestvérem nem csinált semmit,
arra hagyatkozva, hogy neki annyira sok mindent kellett csinálni. Húsz éves
vagyok, és az életem egyenlő a nullával.
Egyébként,
sok jó dolgot teszek, és azt bezzeg nem hálálja meg senki. Nem mintha, arra
vágynék, hogy mindenki köszönetet mondjon a munkálataimért, hanem, hogy legyen
legalább egy valaki, aki mindig ott van mellettem, és segít, támogat, szeret.
Itt nem feltétlenül a szerelemről beszélek. Legyen az egy igaz barát, testvér, pasi,
teljesen mindegy.
Akikkel
lakok, nem éppen a szívem csücskei, csakis papírok miatt vagyok velük, meg
persze Peter nem akarja, hogy elköltözzek. Mikor megkérdeztem, rám kiabált, én
meg elslisszoltam a szobámba. Féltem és még mindig félek tőle.
-
Sarah!
– hallottam a kiabálást a földszintről. Leszaladtam, és a nem éppen jó kedvében
lévő nevelőapámmal találtam szembe magam. – Szedd le a ruhákat a teraszról!-
utasított és én bólintottam. Mivel Florida déli részén éltünk, mindig a
tetőteraszon szárítottuk a ruhákat. Felszaladtam az emeletre, beszaladtam a
szobámba a telefonomért, és egy másik nagyon fontos dologért. Tudom, paranoiás
vagyok, de olyan múlttal, mint én ki ne lenne az? A második emeleten, volt még
egy lépcső, ami felfelé vezetett a tetőre. Felsétáltam, és bekapcsoltam a
kedvenc számomat, és elkezdtem énekelni, miközben szedtem le a ruhákat.
„When the days are cold, and the cards all fold,
And the saints we see are all made of gold.
When your dreams all fail ,
And the ones we hail ,
Are the worst, of all,
And the blood’s run stale.
I wanna hide the truth, I wanna shelter you
But with the beast inside,
There’s nowhere we can hide.
No matter what we breed,
We still are made of greed.
This is mi kingdom come, this is my kingdom come.”
Folytattam
volna az éneklést, ám egy motor zúgása félbeszakított. Odaszaladtam a
korláthoz, mint egy kisgyerek, és erősen megnéztem a kocsit. Egy fekete Chewy
állt a házunk előtt, bár azt nem tudtam megmondani, hogy milyen volt a típusa.
Két férfi szállt ki az autóból. Egy huszonöt környékén járó, világos barna hajú
és zöldszemű, öltönyös férfi csukta be először, maga után a kocsi ajtót. A
másik, magasabb volt. Sötétes barna haja volt, és neki is zöld szeme. Felnézett
oda ahol álltam, de én már addigra eltűntem.
Gyorsan leszedtem a maradék
ruhákat a szárítóról, és leosontam a lépcsőn. Becsuktam magam után a szobám
ajtaját, és kiválogattam mindenki ruháját. Először a sajátjaimat elraktam és
büszkén körülnéztem a szobámban. A kék színek uralkodtak, vegyítve egy kis
fehérrel. Minden egyes dolgot én szereztem be magamnak, mert a „családom” nem
igazán akart segíteni. Megszólalt a csengő, és nem igazán akaródzott, hogy
kinyissam az ajtót.
-
Sarah!
Ajtó! – kiáltott a nevelőapám, de már lehetett hallani az ajtó kattanását.
Levittem Peter ruháit, és azok közé raktam a „fontos dolgot”, amiért még visszaszaladtam
mielőtt felmentem a tetőre.
-
Üdvözlöm
uraim! – köszöntötte Diana, a féltestvérem az öltönyös férfiakat, akik az
ajtóban álltak.
-
Üdv,
a nevem Richard Turner, a társam meg Philipp Tonks. – mondta az alacsonyabb,
világosabb hajú.
-
Az
FBItól jövünk, a kávézói gyilkosság miatt. Úgy tudjuk, itt lakik az egyik
pincérnő, aki ott dolgozik. – folytatta a magasabbik. Rám nézett, és sajnos már
nem tudtam elmenekülni, mert eddig a lépcsőről figyeltem, a ruhákkal a
kezemben. Nem hagyhattam őket ott ezért, a kezembe vettem a ruha kupacot,
ügyelve arra, hogy semmi se essen ki belőle. Dina mellé lépdeltem és
bizonytalanul az ügynökökre néztem, akik nem igazán tűntek annak.
-
Sarah
Brooks?- kérdezte az alacsonyabb.
-
Igen?
– kérdeztem vissza.
-
Ismeri
ezt az illetőt? – adott egy képet a kezembe. Egy csillogó barna szemű, szőke
hajú srác állt a képen.
-
Igen,
egy nagyon jó barátom. Együtt dolgozunk. – válaszoltam érzelemmentesen, bár
tudtam miről lesz szó. A magasabbik ügynök már éppen szólásra nyitotta volna
száját, mikor Peter megjelent a hátam mögött.
-
Na
de hát milyen modor ez? Lányok, engedjétek be a fiatalurakat. – utasított
minket mézes mázos hangon. Peter egy magas, barna hajú, szürke szemű, negyven
éves férfi, egyenes orral. A lánya, Diana, alacsony, szőke hajú, szürke szemű
és úgyszintén egyenes orrú huszonhárom éves lány, jobban mondva egy kis ribi.
A
két férfi mondtak egy-egy köszönömöt, és beljebb léptek a házba. A nevelőapám a
nappaliba tessékelte őket, és mindenki leült a fehér fotelekbe.
-
A
nevem Peter Falks, ő itt a lányom Diana. – mutatta be magát és Dinát. – És ő a
másik lányom Sarah. – folytatta unottan, bár ezt kívülálló nem vehette észre.
-
A
nevem Philipp Tonks, a társam Richard Turner, és elnézést, hogy megkérdem, de
azt hittem, hogy Sarah az ön vérszerinti apja. – mondta a sötétbarna hajú
ügynök.
-
Nem
én csak a nevelő apja vagyok, az anyja életét vesztette rákban. – a mondat
végére Peter hangja elcsuklott, mintha sajnálná. Ökölbe szorítottam a kezem, az
undorító hazugságán. Az alacsonyabb észrevette a cselekedetemet, és kérdően
felvonta a szemöldökét. Én elfordítottam a fejem, és az asztalt kezdtem
tanulmányozni. Peter, mintha nagyon megbántódott volna a témától, elnézések
közepette elment, és közben sikerült kiborítania a ruhákat a kezemből. Diana is
az apja után sietett. Gyorsan összeszedtem a ruhákat, és a sötétbarna hajú
ügynök is segített.
-
Nem
kell köszönöm. – hárítottam a segítséget. A férfi szeme megakadt egy ezüstön
csillogó ponton, a ruhák között. Már nyúlt is volna érte, de bele toltam a
ruhakupac közepére, a tárgyat és sebesen feltápászkodtam.
-
Azt
hiszem, be kell vinnünk magát a rendőrségre, ha nem mond el mindent. – mondta a
magasabb.
-
És
hogyan igazoltatják magukat? – kérdeztem gúnyosan, mire mindketten leesett
állal néztek rám. – Ajánlanám, hogy tűnjenek el a házból, mielőtt ki hívom a
rendőrséget. – morogtam és feltrappoltam a szobámba, hogy újra
összehajtogathassam a ruhákat. Amint becsuktam az ajtómat, lecsúsztam a földre,
és a tenyereim közé vettem az arcomat. Majdnem lebuktam, és ezért
legszívesebben fejbe lőttem volna magam.
Öt
percre rá, már a bejárati ajtót csaptam be magam után, és a bár felé vettem az
irányt, ahol dolgoztam. Andy, a fiú aki a képen volt, meghalt erre nem volt
nehéz rájönni. Sajnáltam őt, de most a bosszúvágy sokkal nagyobb volt, mert
tudtam kik tették. És bosszútakartam állni.
A
helyszín tele volt zsarukkal. Az elkerítő szalaghoz mentem, és próbáltam
bejutni.
-
Ide
nem mehetsz be! – szólt rám az egyik rendőr.
-
De
a táskám bent maradt a boltban! Én itt dolgozom! – most kivételesen semmit sem
kellett hazudnom.
-
Nem
lesz semmi baja a táskának, menjen haza! – vágott vissza diplomatikusan.
Mérgemben a cipője orrára köptem és eliszkoltam onnét, még mielőtt bevittek volna
a központba, rendsértésért.
Haza mentem, és megvártam, hogy besötétedjen.
Mikor már korom sötét volt, kiugrottam az ablakom melletti fára, és elindultam
a kávézó felé. A hátsó bejárathoz mentem, és elkezdtem babrálni a zárral, ami
pár pillanat múlva megadóan kinyílt. Ahhoz képest, hogy a hely ahol dolgozok,
kicsinek tűnik, igazából akkora, mint egy bevásárló központ. A raktára nagyobb,
mint két ház együtt véve. Az öltöző felé vettem az irányt, ahol a
szekrényemben, egy kulcs volt nem máshoz, mint a tárolóhoz. Amikor kinyitottam
a raktárt, furcsa érzés kerített hatalmába. Mintha figyeltek volna. Elkezdtem
futni a táskámért, mert a nélkül, szabad préda vagyok. Az egyik közeli sarokban
egy nagy vasszekrény foglalt helyet. Oda szaladtam, és beírtam a számkódot,
amit csakis a tulajdonosok és én tudtam. A széfszerűség nem fogadta el a kódot.
Be pánikoltam, és egy pillanatra, láttam visszatükröződni egy ijesztően sárga
szemű alakot, a vason. Kihúztam magas szárú cipőmből a rejtett tőrömet, ám csak
a levegőt vágtam, egy lélek sem volt a közelemben. Még egyszer beírtam a kódot,
ami most működött, és elkezdtem turkálni a hatalmas sport táskában. Elővettem
egy pisztolyt, és megtöltöttem kősóval. Becipzáraztam a táskát és a vállamra
vettem, közben éberen figyeltem minden mozgásra, amit láttam, és készenlétben a
ravaszon volt az ujjam. A raktár bejáratától hallottam lépéseket. Valaki
felfüttyentett.
-
Nem
kicsi. – mondta. Leraktam a táskát, amiben a fegyverek hangosan egymásnak, és a
padlónak koppantak. Elosontam, egy doboz mögé, és imádkoztam, hogy ne
találjanak meg.
-
Dean,
itt volt valaki. Jobban mondva még mindig. – mondta, immár közelről, egy
ismerős hang. Óvatosan kipillantottam a rejtekem mögül, és a két ügynököt
láttam, akik ma nálunk voltak. Nyeltem egy nagyot és megpróbáltam célozni. A
magasabb férfi felállt és körülnézett, míg a másik unottan a cipőjét nézte, ami
feltehetőleg koszos volt. A sötétben is láttam, hogy sötétbarna hajú meglátott.
Megbökte a másik vállát, és már fel is emelte a kezét, hogy mutassa merre
vagyok, és én nem tétováztam. A magasabbik combjára céloztam, és meghúztam a
ravaszt. A férfi felordított, én meg elrohantam. Pár másodperc múlva már
valamelyik már engem üldözött. A raktár egy olyan részébe futottam, ahol
sorokban álltak a szekrények és a polcok. Már a sűrűjében voltam mikor, nem
hallottam a lépteket. A szívem úgy vert, mint egy kolibri szárnya. Magam elé
tartottam a fegyveremet, és feszülten figyeltem. Már kezdtem megnyugodni, mikor
egy kéz rántotta ki a lábaimat, és eltaknyoltam. Belerúgtam a támadómba, és
feltápászkodtam. Behúztam neki balról, de azt kivédte és erősen fogta a
csuklómat.
-
És
most mi lesz? – kérdezte kajánul. Belerúgtam a lábai közé, mire ő
összegörnyedt, és megint elkezdtem futni, most a másik irányba, viszont egy erős kar húzott magához. Próbáltam
kiszabadulni a fogásból, de túl erős volt.
-
Sarah?
– kérdezte meglepetten és most már kénytelen voltam bele nézni a zöld szemeibe,
amik még a sötétben is csillogtak. Kezdeti meglepettségét kihasználva,
elfutottam a táskámért, és onnét haza.
Berontottam
a házba, és nagyokat lélegezve próbáltam lenyugodni. Lefelé nézve számolgattam,
addig ameddig teljesen le nem csillapodtam. A cipőm előtt, egy elegáns bőr
magas sarkú csizmát láttam meg. Felnéztem, és Diana, a szőkeség állt előttem,
aki alig volt magasabb nálam, még így a plusz hat centivel is.
-
Apuval
elmegyünk vacsorázni, üzeni, hogy nem teheted ki a lábadat a házból, és
figyeltetve vagy. – mondta levakarhatatlan vigyorral az arcán. A szobám felé
mutatott, én meg engedelmesen, ám pufogva elindultam a birodalmam felé. Vártam
és vártam, de a trappolások és a beszélgetés foszlányok hangjai, nem akartak
elapadni. Unaloműzésből elővettem a gitáromat, az egyetlen dolgot, ami még
anyától megmaradt, és nálam is van. Egy rózsafüzért is adott, de azt Peter
elvette.
A harag,
hirtelen lobbant fel bennem, a dolgok miatt, amiket megengedtem Peternek és
Dinának.
Megaláztak, parancsolgattak, és még a fontos dolgaimat is elvették.
Kivétel a gitáromat. Szívemből utáltam mindkettejüket, és elhatároztam, hogy
már soha többé nem hajlok meg a parancsok előtt.
Leültem
az ágyamra, és megpengettem a húrokat. Lefogtam egymás után több akkordot, és
elkezdtem énekelni, beleadva a dalba minden bánatomat. A dallamok, és a szavak
csak ömlöttek belőlem, és csak akkor hagytam abba, mikor már a házban tombolt
az üresség. Minden szükséges ruhámat bepakoltam, fegyvereket, és egyéb
apróságokat. A sport táskába ömlesztettem minden fegyvert, amit a házban dugtam
el, vészhelyzet esetén. Felvettem egy kabátot, és megfogtam egy kocsi kulcsot.
Volt legalább egy tucat autó a garázsban, és a legjobbinak az irányítóját
vettem el. Még utoljára, eszembe jutva, felmentem Peter dolgozó szobájába, és
könnyedén kinyitottam a széfet. Onnét kivettem minden pénzt és a fekete rózsafüzéremet.
Lefutottam
a garázsba, és kárörvendő vigyorral vettem az utamat a kórház felé, az északai
sötétségben. Teljes hangerőre feltekertem a rádiót, amiben kivételesen jó zene
ment. Hangosan elkezdtem énekelni, és hosszúideje, először éreztem magam szabadnak.
Megálltam a kórház előtt, és a recepcióhoz mentem.
-
Jó
estét! A Texas-i főkórház egy gyakornoka vagyok. Mr. Charles küldött, hogy
megnézhessem a legújabb hullát. – bájosan elmosolyodtam a pult mögött ülő
férfire.
-
Igazolvány?-
kérdezte unottan. Elkezdtem szüntelenül kotorászni a táskámban.
-
Egy
pillanat…. Mindjárt meg lesz… - motyogtam, és közben félig benne voltam a
táskában.
-
Mindegy,
arra van! – morogta a pasi, és az egyik folyosóra mutatott. Megköszönésül egy széles
mosolyt varázsoltam az arcomra, és elindultam a mutatott irányba. Fölöttem,
néhány villany villogott, voltak amik nem is működtek, szóval nem kicsit volt
félelmetes a kombináció, főleg úgy, hogy pont a hullaházba tartottam.
Benyitottam,
egy vas ajtón, és libabőrös lettem a hidegtől. Úgy éreztem, mintha egy hatalmas
hűtőbe zártak volna, és lassan minden végtagom lefagyna. Kihúztam az egyik
hűtőkamrát, és Andy fehér, vékony arcával, és üveges szemeivel találtam szembe
magam. Nagyot sóhajtottam, és elkezdtem kotorászni a táskámban, amit magammal
hoztam. Egy tőrt és egy nagyobb üvegcsét húztam elő az egyik sebből. A kést
végig húztam a halott barátom csuklóján, és próbáltam nem vesztegetni a
véréből. Undorodva raktam rá a fiolára a kupakját. Végig simítottam Andy szőke
haján.
-
Megígérem,
nem élik meg a holnapot, kerüljön bármibe! – suttogtam, és visszatoltam Andyt,
a saját hűtőjébe. Üres tekintettel léptem ki a kórházból, és vettem irányt az
autó felé. Kirántottam a kocsiajtót, és beugrottam az ülésbe. Beindítottam a
gázt, és a közeli farm felé vettem az irányt, ami az erdő közepén van.
Már
félúton jártam, mikor megláttam, egy fekete kocsi sziluettjét mögöttem.
Felhorkantottam, és beletapostam a gázba. Lefordultam egy földútra, és
megálltam. Kivettem a fegyvereimet a táskámból, és mindent amit csak tudtam a
ruhám alá helyeztem. Két pisztolyt a kezemben fogtam. Ezeket nem azoknak
tartogattam, akiket megölni jöttem, mert azokra teljesen hatástalan lenne.
Befutottam a sűrűsbe, és vártam míg a követőim megérkeznek.
Szia! :)
VálaszTörlésEs megtalaltalak!! en vagyok akinek irtal a blogjara hogy szeretned felvenni velem a kapcsolatot:) hat itt vagyok! mindjart linkelek is egy profilt :)
Amugy a blogod nagyon magaval ragadt, a karakterek imadom, a tortenetedben is meg amugy is :D Az iras is latom jol megy neked avval semmi gond sincs:) a dizid egy kicsit kisze kusza de abban amugy tudok segiteni ha akarod:) csak igy tovabb!!
https://m.facebook.com/szorenyi.csilla18?refid=7
ui: varom a kovetkezo fejezetet:)
xoxo Leonora S.
Szia!
TörlésKöszönöm a dicséreteket, nagyon jól esnek! Hát igen, a design-el voltak problémáim.. :D Facen bejelöltelek ;)
pusz, Lyl
Nagyon tetszet várom a folytatást. ;-)
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy tetszik! A következő részt most raktam fel! ;)
Törlés